Caramel: Az én lejáratásom sem azt üzeni, hogy véleményszabadság van
Molnár Ferenc Caramel szerint vissza kellene váltani 5-ös sebességből 1-esbe, mert rohanunk a szakadék felé.
Molnár Ferenc Caramel szerint vissza kellene váltani 5-ös sebességből 1-esbe, mert rohanunk a szakadék felé.
Nem ment gyorsan, de csak nyilvánosságra hozták a Civil Összefogás Fórum alapítványának adott szerencsejátékos pénzek szerződését. Mint kiderült, a pénz nagy része klasszikus reklámszerződés volt, és egy ezer példányban kiadott receptkönyv is készült belőle.
Az Átlátszó arról ír, hogy az alapítvány korábban is kapott 40 millió forintot a leánycégtől, illetve 25 milliót a fejlesztési banktól is.
A CÖF szerint a Békemeneten 400-500 ezer ember vett részt, tagadják a buszoztatást és azt ígérik, hogy elszámolnak minden fillérrel. A szervezet szerint ők keményen megdolgoznak a közpénzből kapott szponzorálási juttatásokért.
A CÖF kurátora szerint egyesek az Orbán-kormány megbuktatásával olyan életformát vezetnének be, amelyet a magyarok elutasítanak.
"Új kihívásokat keres" a Kásler Miklós és a CÖF által is kitüntetett televíziós műsorvezető.
Köztereken állítják ki a képeket, de a zavargások során használt fegyvereket és egyéb eszközöket is bemutatják egy tárlatban.
A békemeneteket szervező alapítvány mellett komoly összeghez jutott az Edda mögött álló cég, de Szijjártó Sarolta munkahelyének is leesett 20 millió forint.
A CÖF után újabb szervezetek szorgalmazzák a projekt befejezését.
Hét év alatt a triplájára emelkedtek Magyarországon a civil szervezetek bevételei, de az állami támogatások döntő része az Orbán-kormány kedvenc csoportosulásainak és a népesedéspolitikával foglalkozó egyesületeknek megy.
Így reagált arra, hogy a Fidesz megváltoztatná a civilek által gyűjtött adományok után járó források elosztását.
Videóban jelentette be a párt kommunikációs igazgatója, hogy ők is együtt vonulnak majd a CÖF-fel.
A haza, illetve a nemzeti függetlenség melletti kiállás a Civil Összefogás Fórum által március 15-ére szervezett békemenet legfőbb üzenete – jelentette ki Csizmadia László, a CÖF alapítója a Békemenet beharangozó sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.
Hét év után először nem érkeznek szerelvények Varsóból és Krakkóból.
Közben 2016-ban az MVM 508 millió forinttal támogatta a CÖF-öt, amiről most derült ki, hogy egy „misszió” keretében 433 millió forintot négy darab kisfilmre költött el a CÖF. Az darabonként 108,25 millió forint közpénz.
A HVG csütörtökön megjelenő cikkében részletesen bemutatják, hogyan tömték ki milliárdokkal a kormányközeli alapítványokat.
Már ki is írták a honlapjukra. No, és a közpénzzel mi a helyzet?
Lényegre törő szlogennel és vonzó kampányígéretekkel készült politikai pályára lépni Csizmadia László két évtizede – írja a HVG hetilap.